A Soproni Egyetem és a selmeci örökséget őrző utódintézmények, együttműködve Sopronnal, jövő év áprilisáig tartó programsorozattal emlékeznek meg arról a száz évvel ezelőtti eseményről, amikor Selmecbányáról a Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola Sopronba költözött. A centenárium egyik fontos eseményét tartották meg december 4-én a Liszt-központban. A megemlékezésen részt vett a Miskolci mellett az Óbudai és a Dunaújvárosi Egyetem küldöttsége is.

– Bennünk él Selmec! – mondta ünnepi beszédében prof. dr. Náhlik András, a Soproni Egyetem rektora a Liszt-központban, ahol az akadémia Sopronba költözésének századik évfordulója alkalmából tartottak nagyszabású megemlékezést. – Selmeci-soproni diák vagyok, még ha öregdiák is. Eszerint élek – kezdte ünnepi beszédét, sorra véve azokat a történelmi eseményeket, amik érték és befolyásolták az 1918-ban kényszerűségből Sopronba költözött selmeci akadémiát. De a város befogadta és meg is becsülte az idemenekült főiskolát, ahol rövidesen otthonra lelt professzor, oktató és diák.

A selmeci hagyományok Sopronban is folytatódtak, az 1919. április 28-án 326 hallgatóval megtartott első előadások után is. Sőt, ma is meghatározzák a Soproni Egyetem mindennapjait. Ezt már dr. Fodor Tamás polgármester mondta az ünnepségen, aki felelevenítette azoknak a fontos döntéshozóknak az alakját is, akiknek szerepük volt abban, hogy Sopron egyetemi várossá vált. Elsősorban Thurner Mihály érdemei elévülhetetlenek, aki polgármesterként kitárta a város kapuit a hontalanná vált akadémia előtt.

Az elmúlt száz évben Sopron és az egyetem véglegesen összefonódott, egymás nélkül ma már elképzelhetetlenek. Történelmi, sorsdöntő események is alakították és zárták szorosra ezt a kapcsolatot, s így alakult, hogy Sopron vérrel szerzett alma mater lett – mondta többek között a polgármester.

– Köszönteni és megköszönni jöttünk. Köszönteni a százéves évfordulót és megköszönni a bányászati és kohászati kart, amely végül az egyetemünkre került – folytatta az ünnepi beszédek sorát dr. Czap László, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese, aki a Selmec–Sopron–Miskolc egység jegyében üdvözölte a jelenlévőket a Jó szerencsét! hagyományos köszöntéssel.

Sütő Andrást idézte Komlóssy József öregdiák, egyike azoknak a soproni egyetemistáknak, akik 1956-ban Kanadába menekültek, s Vancouverben fejezték be tanulmányaikat: – El lehet menni, de a szellemi zsákmánnyal vissza kell térni! Mi nemcsak hoztunk vissza, hanem vittünk is, a kanadai erdészet a soproni tudással lett azzá, ami.

Komlóssy József tizenhat társának aláírásával levelet is hozott, üzenetükben az egykori diákok kifejezték szoros kötődésüket, s hogy gondolatban együtt ünnepelnek az egyetem minden polgárával.

A beszédeket követően ők is megnézték, illetve meghallgatták Csemiczky Miklós „Carmina Universitatis" című, a selmeci diákhagyományok dalaiból építkező zeneművét a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet Szimfonikus Zenekara és Női Kara előadásában. A darab igazi kuriózum: hasonlóan a Carmina Buranához diákdalokra építkezik, de ez a selmeci diákdalokra fókuszál.

Az ünnepség „Selmecbánya a szépirodalomban" című zenés, irodalmi műsorral, illetve fáklyás felvonulással folytatódott. A hagyományos szalamander ezúttal a Liszt-központtól kígyózott az egyetemig, ahol jelképes befogadókapu-nyitás emlékeztette a résztvevőket a selmeciek megérkezésére. A rendezvény a főépületre vetített fényjátékkal zárult.