Az Országos Erdészeti Egyesület Székházának története
1867-ben a Pozsonyból Pestre áthelyezett Egyesület bútoraival, felszerelésével, Könyvtárával különböző bérleményekben került elhelyezésre. A mindinkább emelkedő költségek terheitől csak úgy menekülhetett meg az Egyesület, ha egy állandó helyiséget biztosít működéséhez.
Ezek a gondolatok foglalkoztatták 1869-ben Egyesületünk vezetését, amikor is Keglevich Béla elnök felkérésére az Alapító tagok felajánlásából mintegy 17.000 koronát gyűjtöttek össze. Az 1883. december 29-i Budapesten tartott közgyűlésen, Ghiczy Emil földbirtokos, alapító tag, indokoltnak tartotta a házvétel ügyét újraéleszteni azzal, hogy a megveendő ház erdészeti múzeum kialakítására is legyen alkalmas. A közgyűlés az indítványt elfogadta és megbízta az igazgató választmányt a házvétellel kapcsolatos teendők elvégzésére. Az 1884. március 10-i igazgató választmányi ülés Tisza Lajos elnököt és Bedő Albert alelnököt kéri fel a szükséges intézkedések megtételére. Az 1884. május 23-án tartott választmányi ülésen bejelentik, hogy az eddigi vizsgálódásuk eredményeképpen az lenne a legcélszerűbb, ha alkalmas helyen egy új épületet emeltetne, amely nemcsak az egyesületi helyiségeket foglalhatná magában, hanem részben, mint bérház, jövedelmet is hozna. Erre való figyelemmel néztek méltó helyen telek után és mivel sikerült az új, akkor épülő Országház közelében, az Alkotmány és Honvéd utca sarkán találni egy alkalmas telket és megvételre folyamodtak a tulajdonos Fővárosi Tanácshoz.
Az 1884. szeptember 15-én, Pécsett tartott közgyűlés az előterjesztők javaslatát a telekvásárlásra és az azon létesítendő épület tervezetére jóváhagyta. 1884. október 23-án, a Fövárosi Tanács arról értesíti az Egyesületet, hogy a környék és az Alkotmány utcának a szabályozása megtörtént, így megszűnt annak akadálya, hogy az Egyesület az 1030 helyrajzi számú, 274 négyszögölnyi telket megvehesse.
1884. december 3-án megérkezik Budapest Főváros Tanácsa közgyűlési határozata a telekvételi kérvényre, amely szerint a telket átengedi oly feltétellel, hogy a teleknek utcai homlokzatát a birtokbavétel napjától számított három év alatt, az egyesület céljainak megfelelő és a környék díszére váló három emeletes házzal beépíteni köteles, nem zárva ki lakások bérleményét sem, ha az épület egyesületi célokat szolgál.
Az 1884. december 20-i választmányi ülésen Tisza Lajos elnök tudatja a Fővárosi Tanács döntését és bejelenti, hogy elérkezett az idő az építés megkezdéséhez szükséges előintézkedések megtételére.
Az űrfelvételen a Székház a kép közepén látható.
Czigler Győző személyében megtalálják azt a műépítészt, akit 1885. március 20-án az elnök levélben kér fel a székház tervezésére és kivitelezésére. Az építész a megbízást 1885. április 10-én elfogadja. 1885. május 3-án megalakul az Építési Bizottság Tisza Lajos elnökletével, tagjai Bedő Albert és Lutzenbacher Pál, a bizottság jegyzője Horváth Sándor egyesületi titkár. Az Építési Bizottság kiírja a pályázatokat szakipari munkákra. Az Egyesület elnöke az erdőfelügyelőségek segítségével, levélben felkéri azokat az erdőtulajdonosokat, fakereskedőket, akik megértik az Egyesület célját és adományaik felajánlásával járulnak hozzá az építés költségeihez. E támogatáshoz társult az az áldozatkészség is, amelyet az erdészek barátai nyújtottak. Meg kell említeni a máramarosszigeti Groedl testvérek nagylelkűségét, akik a ház teljes fedélszerkezetét – a toronnyal együtt – méretre szabottan, ingyen elkészítik és leszállítják; vagy például a Thonet testvéreket, akik a közgyűlési terem részére megrendelt 100 db. széket féláron számlázták; Lutzenbacher Pál 1.000.- forinttal, Vuk Mihály fakereskedő 500.- forinttal támogatta az építkezést.
1885. július közepén a föld- és kőműves munkák megkezdődtek, az Építési Bizottság jelzi, hogy a falazási munkák októberre elérik a második emeletet. 1885. augusztus 1-én a telek vételárát, 13.846 forint 13 krajcárt az Egyesület a Fővárosi Házipénztári Hivatalnál befizeti. 1886. augusztus 1-re, az elkészült házban megkezdődött a korábban megrendelt nemesen egyszerű bútorok, valamint a gyűjtemények beköltöztetése. Nevezetesen: a fák- és cserjék, a szén, a fa, a mag, a rügy, a rovar és a falemez gyűjtemények; a gróf Forgách Károly által adományozott Európa hírű, páratlan 1756 db-os agancsgyűjtemény; továbbá a könyvtárszekrények és a könyvtár elhelyezése, valamint az erdészeti szerszám- és eszköz 6 táblás gyűjteménye.
Közgyűlési indítvány volt I. Ferenc József és Tisza Lajos testméretű portréjának megfestése, a közgyűlési terem számára. Tisza Lajos és Bedő Albert küldöttségileg kereste fel I. Ferenc József császárt és királyt annak engedélyezésére, hogy portréját a gödöllői vadászatokon viselt ruhájában örökíthessék meg, egyben meghívták Székház-látogatásra. Benczur Gyula neves festőt kérték fel a munkára, aki javasolta önmaga helyett tanítványát, Stetka Gyula festőművészt, aki a portrékat 1888. június 22.-re elkészítette.
1886. augusztus 12-én az Egyesület birtokba vette a Székházat. 1886. december 12-én ünnepélyes közgyűlés keretében történt meg a Székház avatása, az a három emeletes, sajátszerű stílusban épült palota, amely egyúttal a Főváros dísze is lett.
Az épületben a földszinten és az első emeleten lakásokat alakítottak ki, a második emeleten voltak az irodahelyiségek, a közgyűlési terem, a tanácsterem, a titkár, az alelnökök, az adminisztráció, a könyvtár és olvasó, valamint az Erdészeti Lapok szerkesztőségének helyiségei. A harmadik emeleten vendégszobákat alakítottak ki. A lakásokból három szolgálati lakás volt; fölszinten a gondnoki, az első emeleten a titkári, a második emeleten az altiszti lakás. Az épületben összesen 151 helyiséget alakítottak ki.
E ház volt a magyar erdőgazdálkodás szellemi irányításának fellegvára. Az itt megfogalmazott emlékiratok, memorandumok, kormányzati előterjesztések szorosan beékelődtek a magyar gazdaság vérkeringésébe. Tanúja volt kudarcoknak, nehézségeknek, eredményeknek. Az erdészet tekintélyt szerzett és tényezővé vált. Ezt igazolja két nagy vezéralakjának Bedő Albertnek és Kaán Károlynak államtitkári kinevezése, a döntéshozó kormányzati munkába való bevonásuk is.
Ez a ház volt kohója az erdők és a természet védelméről szóló 1935. évi IV. törvény megalkotásának. Itt tett váratlanul látogatást 1888. február 12-én Rudolf trónörökös és február 28-án váltotta be látogatási ígéretét I. Ferenc József, aki szobáról-szobára járva gyönyörködött az agancsokban, a gyűjteményekben és hallgatta meg a vendéglátók tájékoztatását az Egyesület munkájáról. E házban élt és halt meg az erdészek legnagyobb alakja Bedő Albert, akit 1918. október 23-án lépcsőházi ravataláról kísértek, a háromszéki Kálnokra, végső nyughelyére? gyászolta az I. és II. világháborúban hősi halált halt egyesületi tagokat. Az 1948. december 9-i közgyűlésen Sébor János professzor úr, Egyesületünk akkori elnöke bevezetőjében mondta: „Fájdalmasan érintene bennünket, ha ősi székházunkból ki kellene költözni, hogy egy fontos állami intézménynek adjunk helyet benne. Meggyőződésem, hogy van a megoldásnak olyan módja is, amely nem kívánja áldozatul a magyar erdőgazdaság 60 éves fellegvárát; eltávolításunk belőle nem csak egy köztiszteletben álló, szeretettel ápolt szimbólumtól fosztaná meg tagtársainkat, hanem anyagi romlásunkhoz is vezetne a házbér-jövedelem elvesztése folytán.” 1949. januárjában az Országos Tervhivatal lefoglalta az épület III. emeletét, majd a Kereskedelmi Minisztérium teljes egészében igénybe vette az épületet és Egyesületünknek 1949. március 11-én el kellett hagyni Székházát.
Az állami tulajdonba vétel szerintünk jogtalan volt, ugyanis a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1952. évi 4. számú törvényerejű rendelete 4. §-a szerint: Az állami tulajdonba vétel alól mentesülnek azok a házingatlanok, amelyek a dolgozók társadalmi szervezeteinek és szövetkezeteinek tulajdonában vannak.
E ház külleme belső tartalmat, életminőséget takar. Az itt hagyott hazafisággal telített akarat, erősítse most az e házban dolgozókat, azokat, akik ma a magyar gazdaság előmozdításán fáradoznak. Nekünk pedig ez a ház nem hideg kő és tégla tömege. Ezt a házat több száz magyar erdész és erdészbarát szíve melege hordta össze. Kötelességünk megőrizni ezt a meleget, reménykedve az igazság győzelmében, a majdani visszatérésben.
<< vissza