A téli etetéssel a vad túlélési esélyeit növelik, de etetéssel a vad mozgását is kiválóan lehet befolyásolni, ez utóbbit hívják elterelő etetésnek. Ilyenkor a vad figyelmét a kihelyezett táplálékkal vonják el a vadkáros területekről, például friss telepítésű erdőkről vagy mezőgazdasági területekről, illetve ott növelik a vad komfortérzetét, ahol szeretnék, hogy legyen – tudtuk meg Pukánszki Zoltántól, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetőjétől, akit a téli vadetetésről kérdeztünk.

A téli etetésnek elsősorban akkor van jelentősége, amikor a hőmérséklet nulla Celsius-fok alá csökken, és amikor a talajt hó borítja. Minél hidegebb van és minél vastagabb a hótakaró, annál fontosabb, hogy etessenek. A vad ugyanis – talán furcsán hangzik – mérlegeli azt, hogy vajon a táplálék­keresésbe fektetett energia nem több-e, mint az az energia, amit az így talált táplálékkal megszerezhetnek, főleg, ha annak a minimális tápláléknak a megtalálása is kétséges.

Extrém időjárási körülmények esetén, amikor az állatnak a mozgás is fájdalmas a jeges felszín miatt, általában a mérleg nyelve a maradás felé billen, így a vad mozdulatlanul várja az idő jobbra fordulását, ami szélsőséges esetben néhány hét alatt tömeges vadpusztuláshoz is vezethet. Természetesen Magyarországon nagyon ritka az ilyen esemény, idén pedig még jóformán tél sem volt, de például a szomszédos Ausztriá­ban a rendkívül sok hó miatt járatokat kell vágniuk a szakembereknek, hogy az állatok a beállóhelyüktől az etetőket el tudják érni.

Magyarországon az enyhe telek teremtenek új helyzetet. Nemcsak hogy minden nőivarú állat vemhes lesz, de képes megszülni és felnevelni is utódját, ami óriási szaporulatot eredményez. A téli természetes szelekció helyét így az ember kénytelen átvenni, a kilövési tervvel minden évben mesterségesen állítják be az állományt az optimális szintre. A vadetetés mértékét nemcsak az időjárás, hanem az erdőben rendelkezésre álló természetes táplálék is befolyásolja. A kemény lombos állományok (bükk, tölgy, gyertyán) makk­termése időről időre igen jelentős táplálékbázist biztosít a vadnak, más években pedig kevesebb a termés.

Az erdei fenyőállományok jellemző növénye a szeder, amit szintén nagyon szeret a kérődző nagyvad (gímszarvas, dámszarvas, őz, muflon); a szarvasok például, amíg találnak szederlevelet, nemigen nyúlnak máshoz, ilyenkor pedig az elterelő etetés is rendre kudarcot vall.

A vad nappal az erdő sűrűjében pihen, nem mozog, ha mégis helyváltoztatásra kényszerül, annak rendszerint az az oka, hogy valami, vagy inkább valaki megzavarja. Az agancsozók, a turisták, a gombászok mind-mind problémát jelenthetnek, azzal ugyanis, hogy a vad menekülni kényszerül, energiát veszít, a hidegben pedig ezt kell elkerülnie a leginkább.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nek 2037. március 1-jéig hat vadászterületen (Kőszeg, Szentpéterfa, Káld-Szajk, Nádasd, Rátót, Ivánc) van vadászati jogosultsága, összesen mintegy 44,5 ezer hektáron gazdálkodnak. Ez hatalmas terület, ahol több mint száz vadetető található.

Tavaly szálas takarmányból (széna) 165, szemes takarmányból (búza, kukorica, árpa, zab) 850, míg lédús takarmányból (siló) 70 tonnát juttattak ki az állatoknak. A takarmány egy részét megtermelik, a fennmaradó részt viszont meg kell venni, ami nagyon nagy költség, ezért könnyen veszteségessé teheti a vadgazdálkodást, ha a vadászatra jogosult rosszul kalkulál.

A vadnak nemcsak kézzel szórnak ki takarmányt, hanem vannak az úgynevezett vadlegelők, ahol egyszerűen hagyják, hogy a vad táplálkozzon – ezek jellemzően kaszálók –, és van, amikor kifejezetten azért termelnek, hogy a vad lelegelje, ez utóbbiak a vadföldek. Így a vad ide jön este táplálkozni, nem az értékes mezőgazdasági területekre. A vadföld arra is jó, hogy könnyen fel tudják mérni az állományt. A vad ugyanis fél az embertől, még attól is, aki eteti. Igaz, hogy már a hangjáról felismerik a takarmánnyal érkező autót, de amíg az ember a közelben van, nem közelítik meg az etetőhelyet. Az emberre ugyanis ősi ellenségként tekintenek, és ahhoz, hogy akárcsak a látványát is elviseljék, hosszú, vadászatmentes éveknek kellene eltelniük.