2024. 04. 19. Emma, Malvin, Zseraldina 14:28
Ágazati, szakmai hírek

Sikerrel rendezte meg idén is a SEFAG Zrt. a Nyárköszöntő futóversenyt | 2019-06-13

230-an álltak rajthoz a zselici futóversenyen

Immár negyedik alkalommal került sor a SEFAG Zrt. szervezésében a Nyárköszöntő Futóversenyre a Zselici Csillagparkban. A 230 nevező két távot választhatott, így váltóban vagy egyéniben félmaratont, illetve négy kilométeres bátorító távot is teljesíthettek, mindezt a somogyi erdők rengetegében.

A megfáradt futókat vadpörkölt és langalló is várta. Emellett a kísérők a zselici erdőségben fogatos túrát tehettek, a mindössze 1,5 kilométerre lévő Csillagvizsgálóban pedig érdekes csillagászati programok várták őket. A csodálatos időjárás lehetővé tette, hogy a futás után a részvevők, s főleg a családdal érkezők piknikezhettek - voltak akik napoztak a Ropolyi-tó stégjein, de akadtak szép számmal akik csupán gyönyörködtek a Zselici erdő kincseiben. A résztvevőknek a területen zajló építkezések sem szegték kedvét, hiszen jövőre ugyanitt már egy látványház és lovas kikötők is gazdagítják az élmények sorát.

A SEFAG Zrt. célja, hogy a rendezvényen keresztül hívja fel a figyelmet az erdészek értékteremtő munkájára, a természet törékenységére és a védelmével kapcsolatos egyéni felelősségre.

Sikerrel rendezte meg idén is a SEFAG Zrt. a Nyárköszöntő futóversenyt
: SEFAG Zrt.
: SEFAG Zrt.
: Nagy László
<< vissza


Imperial22 futárszolgálat