2024. 03. 29. Auguszta, Bertold 12:18
Lády Géza

Lády Géza  
(Budapest, 1899. – Budapest, 1994. október 20.)

Vadas Jenő díjas, Bedő díjas erdőmérnök, minisztériumi osztályvezető, az Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója, az Erdészeti Lapok főszerkesztője 1948-50 között, az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke 1949-től, majd elnöke 1952-1954 között.

Rövid életrajz:


Lády GézaTanulmányait Selmecbányán kezdte és Sopronban szerezte meg erdőmérnöki oklevelét 1922-ben. Először a Károlyi uradalomban dolgozott gyakornokként, segédmérnökként Füzéren, majd a Szatmári Püspökséghez került, ahol 19 évig, egészen 1945-ig volt az ottani erdőgazdaság vezetője. Ezt követően a Miskolci Erdőigazgatósághoz került, majd áthelyezték a MÁLLERD Központi Igazgatóságához, ahol a Debreceni és Szegedi Erdőigazgatóságok központi felügyelője volt. 1947-ben Mihályi Zoltán egyesületi titkár megkeresésére bekapcsolódott az OEE munkájába és meghatározó szerepe volt az egyesületi élet háború utáni újraindításában. Ő írta a bevezetőt az Erdészeti Lapok 1947. évi első induló számába és a Lapok főszerkesztője lett. Ekkor az OEE-nek 800 állandó tagja volt. Később, 1949-ben az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke, majd 1952-54 között annak elnöke lett. Bekerült a minisztériumba, ahol a Fásítási Osztályt vezette, aktívan részt vett az ország fásításban. Innen a Minisztertanács Hivatalához került mezőgazdasági, erdészeti, vízügyi előadónak. 1953-tól az Erdészeti Tudományos Intézet megbízott, majd kinevezett igazgatója.  Az 1956-os forradalom leverésekor reformer, demokratikus szellemű megnyilvánulása miatt az intézet igazgatói posztjáról leváltották, majd kutatási témáinak lezárása után 57 éves korában kérte nyugdíjazását. Az ERTI fennállásának 40. évfordulójára kiadott Vadas Jenő emlékérmet Dr. Bondor Antal az ERTI akkori főigazgatója személyes látogatás során adta át Lády Gézának. Az Országos Erdészeti Egyesület 1992-ben Bedő Albert díjjal tüntette ki egyesületi és kutatásszervező munkájáért.

Főbb munkái:


Zászlóbontás (Budapest, 1948), Megindult az alföldfásítási tapasztalatcsere mozgalom (Budapest, 1949), Az erdők szerepe az ország vízgazdálkodásában (Budapest, 1956).

Emlékhelyek (kopjafa, emléktábla, síremlék):

 

Lády Gézát Budapesten temették el 1994. október 28-án.   Sírhelye a Farkasréti temető 27/1. sz. parcellájában található a II. szektor 1. sorában, a 32 sírhelyen.






<< vissza
Imperial22 futárszolgálat