2024. 03. 28. Gedeon, Johanna 22:15
Bedő Albert

Kálnoki Bedő Albert

(Sepsikőrispatak, 1839. dec. 31. – Budapest, 1918. okt. 20.)

 

Országos főerdőmester, államtitkár, az MTA levelező tagja. Az Országos Erdészeti Egyesületnek megalakulásakor titkára, később első alelnöke, majd tiszteletbeli elnöke. Az Erdészeti Lapok munkatársa, szerkesztője.

 

Rövid életrajz:

Erdész, az MTA levelező  tagja (1880). Jogi tanulmányai után a marosvásárhelyi táblánál dolgozott, majd 1860-64-ben elvégezte a selmecbányai erdészeti akadémiát. 1864-től az Erdészeti Lapok munkatársa, utóbb szerkesztője, az 1866-ban alapított Országos Erdészeti Egyesület titkára, majd első alelnöke volt. Az Országos Erdészeti Egyesület alapításának 50. évfordulóján, 1916-ban tiszteletbeli elnökké választották. Divald Adolffal és Wagner Károllyal együtt készítette elő az 1879-i erdőtörvényt. 1881-ben miniszteri tanácsos, 1885-ben államtitkár lett. 1896-ban – miután szabadelvű párti programmal országgyűlési képviselővé választották nyugdíjba vonult. A Magyar Hajós Egylet elnöke. 1905-ben kimaradt a parlamentből. Emlékezetére az Országos Erdészeti Egyesület 1957-ben „Bedő Albert emlékérem” néven évenként kiosztásra kerülő kitüntetést alapított. Főbb munkái:  Erdő-őr (Bp., 1874); Az erdészeti ügyek közigazgatási kezelése hazánkban (Bp., 1882); Magyarország erdőségei (Bp., 1885); A magyar állam erdőségeinek gazdasági és kereskedelmi leírása (I-IV. Bp., 1885).

Fénykép, festmény, szoborábrázolás:

Bedő Albert olajfestmény (OEE Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtár)

Bedő Albert mellszobor (NyME, OEE, Bedő Albert Erdészeti Szakiskola, Stróbl Alajos)

Bedő Albert dombormű (Általános Iskola, Kálnok, E. Lakatos Aranka)

Bedő Albert portré (Vasárnapi Újság , Pollák Zsigmond)

Bedő és az Erdőtörvény, emlékszobor (eltűnt)

Emlékhelyek (kopjafa, emléktábla, síremlék):

Bedő Albert sírja, Kálnok(HU) - Calnic(RO) temető, Megye: Kovászna, irányítószám: 527167 

GPS koordináták: szélességi fok 45° 55' 46.'' N, hosszúsági fok 25° 47' 21.'' E





<< vissza
Imperial22 futárszolgálat